Írta: sinkovicsgabor 2010. nov. 22. 17:55
A helyzet egyre aggasztóbb.
Budapest előbb-utóbb kapitulál, és feladja a vidékkel vívott harcot. Nem volt ez mindig így, sőt a magyar futball évtizedekig főváros-centrikusságban szenvedett, a legjobb játékosok Pécsről, Tatabányáról, Salgótarjánból Angyalföldre, Újpestre, Kispestre vagy a Ferencvárosba szerződtek. Az volt az igazi kihívás a számukra, és onnan tudtak bekerülni a válogatottba. A sportág fénykorában óriási eseménynek számított, ha a fővárosi nagycsapatok valamelyike bajnoki meccset játszott vidéken, rendre tíz-húszezer néző foglalt helyet a lelátón, és üvöltött teli torokból, szidva vagy épp éltetve a budapesti sztárokat. S azzal sem mondok újat, ha megállapítom, hogy nincs olyan magyar település, ahol ne élne legalább egy fradista, újpesti, vasasos, honvédos vagy MTK-s. Nincs ebben semmi különleges: a bajnoki címért, a dobogós helyezésekért egykoron ezek a klubok csatáztak, s így a vidéken élő drukkerek is kedvencet választottak közülük. Csank János, a Zalaegerszeg jelenlegi edzője néhány hete beszélt nekem arról, hogy amikor Vácra szerződött, eleinte sokszor tízezren szurkoltak a helyi csapatnak. Aztán ahogy egyre jobb lett az általa irányított gárda, sőt megnyerte a bajnokságot, csökkent a nézőszám, hiszen Vác vagy a környező települések lakói elsősorban az Újpestnek, a Fradinak vagy a Vasasnak szorítottak, s amikor a váciak egyre nagyobb riválissá váltak, elfordultak tőle.
Budapest sokáig tartotta magát.
A Népsport a hetvenes, de még a nyolcvanas években is szenzációként tálalta, ha mondjuk a Salgótarján Répás góljával győzött a Fáy utcában, vagy a Tatabánya megszorongatta a Megyeri úton a lila-fehéreket. A világ futballjában ez különlegességnek számított, hiszen kevés olyan város akadt, ahol ennyi élvonalbeli klub szerepelt. Az öt nagy mellett ugye ott volt hosszabb-rövidebb ideig a Csepel, az Egyetértés, a Vasas Izzó, a III. ker. TVE és a BVSC. A pártállam fontosnak tartotta, hogy a főváros lakossága jól szórakozzon a hétvégeken, ne törje a fejét, hogy a boltok kínálata meglehetősen szegényes, s hogy nemcsak büdös, de rendkívül idegesítő tákolmány a Wartburg személygépkocsi. A Honvédelmi Minisztérium a Honvédot, a Belügyminisztérium az Újpestet, a szakszervezet a Vasast, az Élelmiszer- és Mezőgazdasági Minisztérium a Fradit, a Vasmű a Csepelt támogatta, volt pénz, volt jövőkép. Volt erős csapat – és voltak szurkolók is.
Mára ebből semmi sem maradt.
Budapest futballja haldoklik.
És ez most kivételesen nem valamiféle depressziós roham vagy rémálomszerű mondat, hanem a szomorú valóság. Az egykori nagyok nemcsak a pályán szenvednek, de ott illegnek a lét és a nemlét határán. És ez az, ami igazán aggasztó. Tartozások szinte minden klubnál, csúsznak, késnek, elmaradnak a fizetések. És ez még akkor is igaz, ha a klubvezetők erről vagy óvatosan, vagy egyáltalán nem beszélnek. Lássuk be, a folyamat régóta zajlik, és cseppet sem meglepő. Az úgynevezett rendszerváltás óta magukra maradtak a fővárosi klubok, aztán vagy találtak szponzort, befektetőt, vagy nem. Láttuk a pályán az UTE-Novabaut, a Vasas-Danubius Hotelst vagy a BVSC-Drehert. S ahogy felbukkant egy befektető, úgy el is tűnt, bizonytalanságban hagyva a csapatot. Egyértelművé vált: egyetlenegy ember, legyen az Várszegi Gábor, George F. Hemingway, Jámbor János vagy Tolnai Sándor, segítség nélkül képtelen hosszú távon fenntartani a klubot. A harc egyébként rendkívül igazságtalan, mert amíg egy vidéki csapatot segít, olykor nem kevés pénzzel, a helyi önkormányzat, addig ez Budapesten szóba sem kerülhet. Az más kérdés, hogy a fővárosi klubok sajnos már nem büszkélkedhetnek egykor irigyelt nézőszámaikkal, az MTK ezres, a Vasas és a Honvéd ezerötszázas, az Újpest háromezerötszáz-négyezres, a Ferencváros ötezres átlaggal bír, és ez több mint lehangoló.
Itt tartunk most.
Megoldás, hosszú távú, nyugodt hátteret jelentő megoldás egyelőre nincs. A Fradit árulják (komoly jelentkező még egy sem akadt…), az Újpest jelentős tartozást halmozott fel, a Honvédtól szabadulna Hemingway. A Vasas képtelen befektetőt találni, az MTK már csak takaréklángon él, kérdés, hogy meddig.
Budapest vesztésre áll.
Sőt, talán már el is vesztette a csatát.
Eddig 38 komment érkezett

-
Moderate
2010. 11. 22. 18:33
[1]
-
kukori1989
2010. 11. 22. 18:48
[2]
- Hány Sinkovics kell ahhoz, hogy kicserélj egy villanykörtét?
- Tíz. Egy becsavarja az újat, a többi kilenc meg blogot ír arról, hogy mennyivel jobb volt a régi. -
tyupek
2010. 11. 22. 18:59
[3]
Fúzió a megoldás!
Újpest a Vasassal, Fradi az MTK-val.
:-) -
Moderate
2010. 11. 22. 18:59
[4]
Kukori: jó XD...amúgy tényleg, akkor még lehetett nosztalgiázni arról, milyen volt mikor még nem volt foci. A jelenlegi helyzet a reális kb. most ugye piaci alapon kéne megállni, illetve piaci körülmények között..egy két rövidebb időszakot leszámitva, a vidéki foci a központi / párt/ csapatok mesterséges utánpótlásbázisa volt. Most kezd egy két helyen a rend helyreállni. Bár vidéken sem veti fel a pénz a csapatokat..
-
Moderate
2010. 11. 22. 19:00
[5]
Budapest FC a megoldás.
-
bandi01a
2010. 11. 22. 19:14
[6]
Nem lehet összehasonlítani a két kort.
Akkor pénz nem számított. Akár államadósság terhére lehetett izmosítani a csapatokat. Szórakozi lehetőség csak ez volt szinte.Ma szerencsére ezernyi program közül választhatok. Itt is piaci viszonyok vannak. ÉS hát lássuk be erre a lassított felvételes focira. 50éve is elavult létesítményekben kutya sem kíváncsi. Még 100ftért sem.
-
Toretto
2010. 11. 22. 19:16
[7]
de káááár XD
-
Bodz
2010. 11. 22. 20:08
[8]
Azt hittem valami újat is fog mondani. Így viszont nem ér semmit ez a bejegyzés, mert idáig már rengetegen eljutottak, megoldást kéne találni.
-
Vidéki kislány
2010. 11. 22. 20:30
[9]
Egy könnycseppet sem fogok hullajtani a fővárosi csapatokért. Ahányan nézik őket...
Érdemes összehasonlítani a helyzetet más sportágakkal, mondjuk kézilabda, kosárlabda. Onnan is kivesztek a fővárosi csapatok, ennek ellenére a kézilabda nem került túl nagy válságba. :-)
A cikkíró keserűen jegyzi meg, hogy a vidéki csapatokat a helyi önkormányzat támogatja. De legalább számon is kéri a költségvetést, nem úgy mint a rendszerváltás után, amikor x és y pesti klubnak a hóna alá nyúlt (az adófizetők pénzéből) z és w minisztérium, aztán a lé szépen elfolyogatott kétballábas, lógós játékosok, klubvezetők, menedzserek zsebébe. Ez hiányzik?! -
casero
2010. 11. 22. 20:40
[10]
Komcsi sirankozas a Kadar eraert......
Legyen foci ott,ahol kivancsiak ra!
Pesten nem,na bumm....-van allatkert,vidampark,parlament-nem eleg? -
dilettans
2010. 11. 22. 21:47
[11]
Amit a Vác bajnoki címével kapcsolatban írt - és ami nagy valószínűséggel tükrözi is a valóságot - kelőképpen rávilágít arra amit az ember szurkóli ostobaságként tud csak aposztrofálni.
-
bobyhall
2010. 11. 22. 21:48
[12]
Azért jól szórakozom,a vidékkiek főváros komplexusán!Illene tudomásul venni,mióta nincs foci Budapesten,azóta nem voltunk világversenyen!De előbb utóbb helyre áll, újra ide áramlanak a tehetségek,mert ők is szívesebben élnek egy világvárosban mint egy tanyaközpontban.A sok vidéki csoda pedig három napos! Lásd:Vác, Dunaferr,stb.
-
Zacci
2010. 11. 22. 22:03
[13]
A helyzet valóban elkeserítő,ráadásul szinte egész Európában példátlan.Valaminek történni kell(talán a szponzorálás ösztönzése az adórendszerben)mert így nem lehet sokáig.Igy nem lehet csapatot építeni hogy minden játékos eladó akiért egyáltalán hajlandó valaki pénzt adni(pl:Ujpest az elmult pár évben).
-
gyorgi
2010. 11. 23. 0:13
[14]
Ha" én lennék a főnök:...
Első és másodosztályt 20-20, vagy min 18 csapatosra bővíteném. A másodosztályba teljesen fölösleges a két csoport, nem tudom ki találta ki és mi alapján. A harmadosztályú csapatok 60%-át legalább lesorolnám megyébe, ahol el tudnának vegetálni önkormányzati pénzen. A ligakupa így fölösleges lenne, bőven lenne meccs. A sok meccs miatt könnyebb lenne bundázni a játékosoknak, így lenne pénz is. Sokkal több játékos lenne szem előtt, mint most amikor a csapatok 1/3-a légiós, előírnám kb 3 U23-as játékos kötelező játszatását minden csapatnak, mivel a légiósok számát nem szabad szabályozni úniós szabályok miatt.
tyupek-ra reagálva: szerintem fölösleges. Kell vagy 2-3 pénze$$$ csapat, mint most a vidi, loki, talán a győr is, ahová mehetnének a legjobbak alulról és nagyon fontos, hogy alulról jöjjenek, másod-harmad osztályból és ne ugyanazokat a játékosokat cserélgessék egymás közt nb1-ben, tényleg szánalmas, h pl Kabát helyett nem találnak egy 20 éves srácot"" én nem hiszem h nincs, van az csak fejlesztgetni kéne őket. -
gyorgi
2010. 11. 23. 0:23
[15]
A leges-legfontosabbnak az osztályok közötti átjárást, az előrejutási lehetőséget tartom. Tétnélküli meccsek vannak a másodosztályban, arra vigyáznak csak h ne essenek ki, a feljutást nem is akarja a legtöbb csapat!!!- ilyenformán csak barátságos meccseket játszanak végig szinte""
-
tyupek
2010. 11. 23. 0:51
[16]
gyorgi: örülök, hogy ismét egyetértünk. A fúzió természetesen vicc volt, bár a minap az MTK-FTC összeolvadásán komolyan elgondolkodtam. Az mtk közönségre vágyik, a fradi pedig látványosan játszó hazai fiatalokra. Hamar egymásra találnának.
Sztem 16 csapatnál több nem férne be az első osztályba, az egycsoportos másodosztályba pedig elég lenne 12, akik skót mintára játszanák a bajnokságot.
Nb3 lehetne kétcsoportos. -
humanda
2010. 11. 23. 8:38
[17]
Egy teljes blogban leírva két mondatnyi lényeg. Okok elemzése nélkül.
Pedig egyszeű: a futballnak Mo-n nincs nézettsége. Erről több oknyomozás is szólt, ennek csak egyik oka a játék minősége. Vidéken a lokálpatriotizmus még csak-csak hozzátesz. Ne magyarázzuk már a vidéki önkormányzatok segítségével. Kaposvár sokkal kisebb pénzzel is csapatot csinál mint pl. a Vasas, Győrben az önkormányzat nem támogatja a klubot. Fehérvár teljesen más tészta, ott a politika segít be ezt inkább nem kommentálom. Debrecenben Szima annyi pénzt tesz a klubba mint Bp-en sehol senki, az önkormányzattal együtt rendtábilisan működtetik a klubot, nyílván ha hasznot is hozna, ( vagy csak valamennyit visszahozna ) budapesti önkormányzat sem zárkózna el. Kecskeméten is a magántőke fejlesztette fel a klubot az önkormányzat az utánpótlást támogatja stb. -
milovan33
2010. 11. 23. 9:42
[18]
A lírai hangvétel ismételten kibéleli a nosztalgikus sorokat. Milyen igaz, a fővárosi csapatok már nem abban a monopól helyzetben vannak, mint anno,megjegyzem én ennek nagyon örülök.
A témán nincs nagyon mit taglalni, az írás ismételten §"%+=! ,viszont valami nagyon megnevettetett.
Budapest mint "világváros". Fúú, bizony az. Volt miből azzá válnia. Lobbizott érte már pár generáció politikus garnitúra. Mi lett az eredmény? Csupa sikertörténet, tömegközlekedéstől, infrastruktúrán át, egyedi szórakoztató műsorok lásd székház foglaló és társai.
Világváros akkor lenne, ha nem kevernék Bukaresttel, a Hungary-t nem "éhesnek" értelmeznék és minimum 10 Van Damme, Bruce Willis vagy Bond filmben mutatnák a Parlamentet mint annak az országnak a szimbólumát, amit az Eiffel torony, a Big Ben, és más emblematikus épületek mellett meg kell menteni.
Ezek hiányában országunk büszkesége csak egy túletetett autista marad, pelenkában. Sírni a szegény népnek így sem kell ott, a Combinok nyárra kapnak légkondit. Mert 8 millió VIDÉKI így akarja. -
jetcoke
2010. 11. 23. 12:19
[19]
régen a közösködők tolták Budapestet, most az amatőrök vidéket, ennyi
-
Coortez
2010. 11. 23. 12:27
[20]
Sinkovics Úr !
Ne felejtsük el , hogy azok az idők , amelyeket Ön említ már elmúltak és teljesen nyilvánvaló volt, hogy akkoriban egy olyan rendszer pénzelte a csapatokat, amely kudarcra volt ítélve! Hazugságból pedig szerintem jó építkezni , mert annak előbb-utóbb vége szakad és lehet kezdeni elölről mindent.
-
Coortez
2010. 11. 23. 12:28
[21]
bocsánat , "hazugságból nem jó építkezni", csak az előbb kimaradt.
-
gyorgi
2010. 11. 23. 12:42
[22]
El kéne felejteni végre a nosztalgiázást! A világ változik, változnak a körülmények és ehhez alkalmazkodni kéne. Felőlem lehetne az összes csapat vidéki, elvégre ők vannak többségben, de 1-2 pesti csapat bőven elég lenne, színvonalt nem nagyon javítanak. A sport 1-2 műsoraiba meghívott vendégek jól jellemzik az egész magyar futballkultúrát. Regélnek a régi nagy csapatokról, megünneplik a magyar "mesteredzők" visszatérését (vasas pl) .... szánalom.
-
asdic
2010. 11. 23. 15:10
[23]
vasas, mtk (vöröslobogo) ftc (kinizsi) ujpest (dozsa) bp honved, jaj a regi "szepidök". Husz ev telt el, söt mamarEU orszag vagyunk, de rohadt nehez Europainak lenni.
-
asdic
2010. 11. 23. 15:30
[24]
Meg mégegy, ami döglött az döglött, egyszerüen nincs rá vevö, mert anyira elvan korcsosodva, egy langyos iszap, csak egynéhány megélhetését szolgája.
-
Jimmy Tudeski
2010. 11. 23. 16:41
[25]
Sziasztok! Mind a cikk, mind a kommentek elég lehúzósak. Budapestiként csak egy pár gondolat. 10 millió ember él M.o.-n, 1,7 Budapesten, 3 millió ember kötődik naponta a fővároshoz (a lakosság harmada). Ennek megfelelő (sőt!) az arány a bajnokságunkban is. Nemcsak a fővárosi csapatoknak vannak anyagi gondjai. Az Újpest, Fradi "háromezerötszáz-négyezres" átlagnézőszámát (sajnos!) vidéken sok helyen elfogadnák. Sinkovics úrnak nem volt talán témája, ezért rángatott elő egy "mindig csattanóst". A focinkat pedig en bloc kellene új alapokra helyezni. Ez utóbbiban egyébként (eddig) valóban a vidékiek az ügyesebbek.
-
rol
2010. 11. 23. 16:53
[26]
egyértelmű hogy még mindig sok a fővárosi csapat de ezt majd az élet megoldja és szép lassan lemorzsolódik amelyik nem való oda nem kell a múltba kapaszkodni a futball tényleg olyan hogy minden héten bizonyítani kell tulajdonostól kezdve edzőig játékosig ezért ne értem a türelmetlenséget nálunk kb 10 éve van futball mióta megjelentek az első tulajdonosok az FTC _MTK fúzió meg nem kellett néhány idiótának pedig Várszegi magasan a legtöbbet és legprofibban dolgozott a nyugati színvonal megteremtéséért
-
Hosszubedobas
2010. 11. 23. 17:38
[27]
Kukori, odarittyentettél :D
-
Hosszubedobas
2010. 11. 23. 18:07
[28]
Bocsáss meg Sinkovics-ember, de mikor néztél utoljára mondjuk 80-as éveki interjút magyar focistával? Vagy egyszerüen nem érzékeled azt a mindent elemésztö korruptságot és felelötlenséget, ami mindegyik félmondatból kitünik?!
-
kuf
2010. 11. 23. 18:31
[29]
Sziasztok!
Én kicsit eltávolodnék a focitól, de a támánál maradva. Veszprémi szurkolóként azt sanálom, hogy egy ekkora város nem tud méltó kézilabdacsapatot kiállítáni, pedig nagyon fontos lenne a sportág jövöje szempontjából. Nem hogy ötöt, egyet se. Na jó, a Ferencvárosi TC most nem olyan rossz, de tényleg nincs itthon ellenfele az MKB-nek. -
clapton
2010. 11. 24. 10:40
[30]
Ehhez el kellett érkezni 2010-hez.hogy felismerni lehessen?!Elég szomorú és szánalmas,hogy a szemellenző csak most került le!
-
zozo59
2010. 11. 24. 10:58
[31]
Az önkormányzatoknak, mindig szerepet, tulajdon részt kell vállalni a csapatokban, így lehetnek(Angyalföld,Ferencváros,Kispest, stb).
-
soup
2010. 11. 24. 12:45
[32]
@bobyhall: a nagy világvárosi gondolkodásod miatt azt kell mondjam, hogy kb annyit érsz, mint városod csapatai, ahol még mindig az államtól várják, hogy eltartsák. te szerencsétlen...
-
soup
2010. 11. 24. 13:16
[33]
@bobyhall: ja, és még annyit te gyökér, hogy neked van vidékfóbiád, hiszen csak azok irnak holmi tanyaközpontokról, akinek ilyenje van. a tehetségek pedig legfeljebb kényszerből mennek pestre, de semmiképp sem a világfalu feelingért. (röhögnöm kell, ha bp-t világvárosként aposztrofálják, mert nem egy london, párizs, vagy róma, de pláne nem new york). leginkább oda mennek, ahol előrébb tudnak lépni. és ha bp azt várja, hogy odaáramlanak majd a tehetségek, akkor a büdös életbe nem lesz ott többet foci, mert a tehetségekre nem várni kell, hanem helyben kibontakoztatni. ahogy régen is volt. mert a tehetségek ott is megvannak, csakhát könnyebb mástól elvenni. nagyon, de nagyon el vagy tévedve kiskomám...
-
bacity
2010. 11. 24. 13:29
[34]
sinkovicsgabor nem tudhatom ki is vagy. nem vagy normális. váci emberként mondom ezt. fingod sincs, sem az akkori, sem a mostani helyzetről.
-
honvédos gáborka
2010. 11. 24. 15:59
[35]
A magyar futball bajokságok története több, mint 100 éve íródik.
A kommunizmus előtti 45(!) évben IS kizárólag PESTI csapatok voltak bajnokok a Nagyvárad egyszeri címét kivéve.
Ha valaki nem tudná, a közvetlen közelség mellett a hatalmas rajongó tömegbázis volt a kommunista minisztériumok másik érve, hogy a pesti csapatokra tegyék a kezüket.
(Egy kis plusz adalék - Kispest és Újpest ekkor még vidéki csapatnak is titulálható volt.)
A jövővel kapcsolatban - egy ilyen milliós nagyváros persze h el tudna tartani egy, de inkább két csapatot. Emberek... tízszer akkora, mint Debrecen!!! A helyi derbi pedig mindenhol a futball legnagyobb ünnepe. -
Hosszubedobas
2010. 11. 24. 20:20
[36]
Egyébként, nem a világon mindenütt elöforduló nagyvárosi ill. fövárosi arroganciát védve, de Budapest tényleg egy ritka sokoldalú, szép és élénk város, még világviszonylatban is. Szerintem világváros azt kész. De ez csak így egy melléktéma mellékmondandójaként, semmiféle lenézési igénnyel sem "vidéki" városok, sem tanyák iránt.
-
ladislao61
2010. 11. 25. 8:18
[37]
Az irás igaz csak a legfontosabb okot figyelmen kivül hagyja! Azokban az években, hacsak nem disszidált egy játékos, nem tudott külföldön játszani tehát ha most lennénk a 70-es években akkor minden külföldön játszó játékos itthon játszana. Feltehetöen pesti csapatokban mivel akkor az volt a karrier csúcsa. Ha minden külföldön játszó itthon játszana akkor természetesen klubszinten sokkal magasabb lenne a szinvonal a csapatépités hosszabbtávú és biztonságosabb lenne. Mint annak idején volt. Jobb csapatok több nézöt vonzanak és talán nemzetközileg is több siker lenne.
A pénz egy másik probléma. A hetvenes években a Fradi akkori pénztárosa mondta, hogy -"nekünk a jegyeladásból bejövö pénz nagyon kis része a költségvetésünknek." Ha lenne is jobb csapat több nézö az akkor is csak ugyanez lenne a helyzet ma is.
Az évek folyamán láttunk kiscsapatokat felbukkanni és nagyot csettintettünk, hogy -igen! Igy kell ezt csinálni! Aztán ezek el is tüntek a süllyesztöben mert a kezdethez elég a szerencse, egy-két jó tehetség, de a folytatáshoz már pénz kell.
A Rosenborg hosszú éveken keresztül nagy pénzt tudott csinálni a játékoseladásokból, csakhogy ök rendszeresen tudtak magukhoz csalogatni minöségi játékosokat akiknek a piacon értékük volt. Ezt utánozni Magyarországon egyenlöre lehetetlenség. -
Dalmatie
- http://diosgyor.blog.nepsport.hu/
2010. 11. 25. 21:43
[38]
"A harc egyébként rendkívül igazságtalan"
Igazságtalan???!!!!Az elmúlt 50év az igazságos volt???!!! Az persze természetes ha Pesti csapatnak téved a bíró, az természetes, h korábban a minisztériumok nyomták a pénzt a csapatokba? Kíváncsi lennék akkor is írt volna ilyen cikket?
Gusztustalan kedves Sinkovics úr a cikke, méltó a teljes mértékben dilettáns nemzeti sporthoz!
Egyébként is felháborítónak tartom, hogy akkor amikor mindenki összefogást sürget, Ön igyekszik szembe állítani a "Vidéket" és Pestet, talán végre el kéne felejteni ezeket a kategóriákat. Fontosak a hagyományok, de Mo.-on Fradi Újpest és még egy 3ik fővárosi csapat maximum, akire valóban szükség lenne az nb1ben, kedves szemellenzős zsurnaliszta!
Szólj hozzá te is
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
Győrben nem ad az önkormányzat.