Pisti a vérzivatarban
Írta: sinkovicsgabor 2009. márc. 17. 17:25
Írta: sinkovicsgabor 2009. márc. 17. 17:25
Hát jó.
Mégiscsak írok róla, pedig napokig mondtam magamban: hagyjuk a fenébe az egészet. Hiába mondogattam félhangosan, hogy inkább az idősödő szexbálvány műfogsorrögzítő csodapasztájáról kellene vitát nyitni, hogy akkor most Jonatán vagy Starking almába harap-e? De nem megy. Egyszerűen kikívánkozik belőlem ez az aprócska sztori, amely nagyon is jellemző arra a dühödt világra, amely most körülvesz bennünket. A történet főszereplőjét nevezzük mondjuk Pistinek. Szép, ritka név. A mi Pistink igazi megélhetési edző, aki tevékeny részese volt a magyar futball súlyos kudarcokkal teli elmúlt húsz esztendejének. Hol itt, hol ott dolgozott, olyan időszak is akadt, amikor állás nélkül várt a sorára, néha kispadhoz jutott, máskor jobb híján ifistákat trenírozott. Akkoriban még szerénynek tűnt, olykor messziről köszönt, még az is előfordult, hogy hosszú percekig szorongatta a kezemet, s már arra gondoltam, valamiféle közös tengerparti nyaralást tervez. Pisti mostanában újra NB I-es csapatot dirigál több-kevesebb sikerrel, fájdalmas vereséggel.
Itt jegyezném meg bizony, hogy nem mindig szép munka a miénk. Időnként indulatokat kavar, a résztvevőket, főszereplőket, a szurkolókat idegesíti. Az biztos, hogy például Karel Gott csehszlovák táncdalénekes népszerűbb, mint a ma sportújságírója.
De térjünk vissza Pistire.
Az egyik meccs másnapján játékosértekezletet tartott az öltözőben. Lett volna miről beszélnie, rossz taktikáról, lehangolóan kevés nézőről, az újabb kudarc okairól, a játékosok és a saját felelősségéről. De Pisti ehelyett azt javasolta saját futballistáinak, hogy ő bizony nem bánná, ha valamelyikük jól fültövön vágná a tudósítót.
Megdöbbent futballistáit arra biztatta tehát, vegyenek elégtételt a negatív kritikáért.
Pisti aligha ismeri Sigmund Freudot, neve hallatán azt gondolná róla, hogy a Hoffenheim balszélsője, mert ha hallott volna a pszichoanalízis atyjáról, hát apró jelekből kiszűri, hogy saját játékosainak többsége nagyjából annyira szereti őt, mint a vastagbéltükrözést. Különben óvatosabban fogalmazna a saját öltözőjében.
A szerinte zárt körben elhangzott gyűlöletbeszédét ugyanis bizony visszamondták.
Sok mindent megélt már a magyar futball, de olyan, hogy egy tréner verekedésre buzdítsa fiait, meglehetősen ritkán fordul elő. Mondom, nem kellene ezt különösebben felfújni, ha nem vált volna immár mindennapossá az erőszak iskolában, szórakozóhelyeken, utcán, mindenhol.
Pisti a vérzivatarban túl messzire ment.
Az ember persze ilyenkor tehetetlen dühöt érez, legszívesebben beleordítana Pisti képébe, hogy visszanyerje lelki békéjét megnézné tizennegyedszer a Forrest Gump című filmet. Vagy elolvasná valamelyik Milan Kundera-regényt. Nehéz ilyenkor mit lépni, mert Pisti a sok vereség ellenére még mindig edzősködik az NB I-ben, így a munkakapcsolat minősíthetetlen viselkedés ellenére is megmarad. De egyvalami biztos: nemcsak az ő munkájáról tudósító újságírók, hanem saját játékosai előtt is megbukott.
Edzőként. Pedagógusként.
S ami ennél is rosszabb, emberként.
Sinkovics Gábor
Mégiscsak írok róla, pedig napokig mondtam magamban: hagyjuk a fenébe az egészet. Hiába mondogattam félhangosan, hogy inkább az idősödő szexbálvány műfogsorrögzítő csodapasztájáról kellene vitát nyitni, hogy akkor most Jonatán vagy Starking almába harap-e? De nem megy. Egyszerűen kikívánkozik belőlem ez az aprócska sztori, amely nagyon is jellemző arra a dühödt világra, amely most körülvesz bennünket. A történet főszereplőjét nevezzük mondjuk Pistinek. Szép, ritka név. A mi Pistink igazi megélhetési edző, aki tevékeny részese volt a magyar futball súlyos kudarcokkal teli elmúlt húsz esztendejének. Hol itt, hol ott dolgozott, olyan időszak is akadt, amikor állás nélkül várt a sorára, néha kispadhoz jutott, máskor jobb híján ifistákat trenírozott. Akkoriban még szerénynek tűnt, olykor messziről köszönt, még az is előfordult, hogy hosszú percekig szorongatta a kezemet, s már arra gondoltam, valamiféle közös tengerparti nyaralást tervez. Pisti mostanában újra NB I-es csapatot dirigál több-kevesebb sikerrel, fájdalmas vereséggel.
Itt jegyezném meg bizony, hogy nem mindig szép munka a miénk. Időnként indulatokat kavar, a résztvevőket, főszereplőket, a szurkolókat idegesíti. Az biztos, hogy például Karel Gott csehszlovák táncdalénekes népszerűbb, mint a ma sportújságírója.
De térjünk vissza Pistire.
Az egyik meccs másnapján játékosértekezletet tartott az öltözőben. Lett volna miről beszélnie, rossz taktikáról, lehangolóan kevés nézőről, az újabb kudarc okairól, a játékosok és a saját felelősségéről. De Pisti ehelyett azt javasolta saját futballistáinak, hogy ő bizony nem bánná, ha valamelyikük jól fültövön vágná a tudósítót.
Megdöbbent futballistáit arra biztatta tehát, vegyenek elégtételt a negatív kritikáért.
Pisti aligha ismeri Sigmund Freudot, neve hallatán azt gondolná róla, hogy a Hoffenheim balszélsője, mert ha hallott volna a pszichoanalízis atyjáról, hát apró jelekből kiszűri, hogy saját játékosainak többsége nagyjából annyira szereti őt, mint a vastagbéltükrözést. Különben óvatosabban fogalmazna a saját öltözőjében.
A szerinte zárt körben elhangzott gyűlöletbeszédét ugyanis bizony visszamondták.
Sok mindent megélt már a magyar futball, de olyan, hogy egy tréner verekedésre buzdítsa fiait, meglehetősen ritkán fordul elő. Mondom, nem kellene ezt különösebben felfújni, ha nem vált volna immár mindennapossá az erőszak iskolában, szórakozóhelyeken, utcán, mindenhol.
Pisti a vérzivatarban túl messzire ment.
Az ember persze ilyenkor tehetetlen dühöt érez, legszívesebben beleordítana Pisti képébe, hogy visszanyerje lelki békéjét megnézné tizennegyedszer a Forrest Gump című filmet. Vagy elolvasná valamelyik Milan Kundera-regényt. Nehéz ilyenkor mit lépni, mert Pisti a sok vereség ellenére még mindig edzősködik az NB I-ben, így a munkakapcsolat minősíthetetlen viselkedés ellenére is megmarad. De egyvalami biztos: nemcsak az ő munkájáról tudósító újságírók, hanem saját játékosai előtt is megbukott.
Edzőként. Pedagógusként.
S ami ennél is rosszabb, emberként.
Sinkovics Gábor