Sok minden más mellett az is a baj a kereskedelmi televíziókkal, hogy az unalomig ismételt tucatfilmek mellett leginkább saját maguk által kitalált bohócokat szerepeltetnek. Kitalálnak nekik mindenféle idegborzoló műsort, afféle realityt, műdrámával, a valóságtól elrugaszkodott szituációkkal. Így aztán az egyszeri ember, aki hétről hétre, évről évre nem képes kitörni a józanság és a megszokás kényelemmel párnázott csigaházából, csak bámulja a képernyőt, nézi a dús szemöldökűt, a jópofa roma gyereket, a bájgúnár lantművészt, vagy tudom is én, melyik bohócot. Amikor kiderült, hogy a Bajnokok Ligája közvetítéséért folytatott harc végeredményeként a TV2-t hirdették ki győztesnek, volt az emberben némi félelem, hogy akkor itt most csuda dolgokat láthatunk majd, szakértőként meghívják valamelyik pösze vagy szilikonmellű, feltöltött szájú műnőt, és majd azt kérdezik tőle a szünetben: „Melyik volt a legédibédibb fiúka...?"

Szerencsére egészen másfajta élményt kaptunk.

A TV2 nagyon is komolyan vette, hogy ezúttal valódi értéket közvetít. A csatorna vezetői pontosan tudták, hogy olyan műsorba „nyúltak bele", amely többet, ezerszer többet ér még a legtrendibb arcokat felvonultató sztárműsornál is – mert a futball maga az élet.

Sőt mi aztán pontosan tudjuk, még annál is több.

Jó volt nézni a kedd esti Celtic–Arsenal Bajnokok Ligája-selejtezőt. Nemcsak a meccs miatt, bár a színvonal a megannyi futás, zakatolás mellett is hagyott némi kívánnivalót, hanem a közvetítés, a körítés okán. Elismerés illeti a szerkesztőket; Gundel Takács Gábor igazi profi, érti és szereti a futballt, ez minden mondatán, gesztusán látszik, hiteles emberként irányította a műsort – ha kellett, felpörgette az adást, ha a pillanat úgy hozta, csendre intette a vendégeket. A vendégeket, akiket jó volt újra látni. Vincze Ottó ugyanolyan csibész maradt, mint amikor Zürichben megcsinálta azt a két visszahúzós cselt a Grasshoppers ellen, végigvigyorogta a műsort, de ha kellett, komoly szakértőként szólalt meg. A volt Fradi-vezető Magyar Zoltán pedig valóban a skót futball szerelmese.

S akkor még nem beszéltünk a helyszínen dolgozó kollégákról.

Igazi újítás volt, hogy Hajdú B. István, no meg Méhes Gábor felváltva közvetített (az olimpiák atlétikai közvetítéseit szokhattuk meg így, két szpíkerrel...), és nem volt ez rossz ötlet, még akkor sem, ha az embernek olykor zsongott a feje a két lelkes kommentátor rengeteg információjától. Megtudtunk azon az estén szinte mindent, ami fontosnak tűnt: a ragadozó madaraktól kezdve a glasgow-i kocsmák hangulatáig.

A futball megkapta azt, amit megérdemelt.

A csatorna egyértelműen jól debütált, és mi, futballszurkolók reménykedve várhatjuk a folytatást, a Bajnokok Ligája főtábláját, a megannyi meccset – hát még ha a Debrecen is ott lesz a nagy nevek között.

Élvezhető este volt ez, és bár az ember lelke olykor csupa sár, kimunkálatlan, faragatlan, durva, pórias érzelmekkel teli, s erről leginkább az idegborzoló, gagyi műsorokkal operáló televíziók tehetnek, de ha a futball elsöpri, semmissé teszi a műnőket, a műsztárokat, és az akcióhősök maguk a játékosok, akkor mégiscsak érdemes kézbe venni azt a távkapcsolót.

Sinkovics Gábor