…és akkor azt mondta a kollégám, a Motor, hogy te, nézd már, ez a Bocsák megint veled foglalkozik. Őt egyébként nem kavarta fel különösebben az ügy, rövid megjegyzése után néhány pillanattal újra belemerült az internet erotikus világába. De igaza volt: az egyik sporthetilapban rövidke írás jelent meg, méghozzá a főoldalon, amely azt taglalta, milyen zagyvaságok jelentek meg a Nemzeti Sport hasábjain a nevem alatt.

A zagyvaságok szót a szóban forgó cikkből merítettem.

Szó, ami szó, volt igazság benne, tudniillik a magyar–portugál vb-selejtezőről szóló jegyzetben valóban akadtak értelmetlen, magyartalan, megmagyarázhatatlan mondatok. Nem mentségként mondom, de a meccs késői kezdése miatt már a találkozó hajrájában le kellett diktálni a cikket, s ilyenkor, a hangzavarban a telefonba üvöltve könnyű elhallani, félreérteni, félreírni bármit. Arról nem is beszélve, hogy a sürgető lapzárta miatt a bent dolgozó kollégáknak sem volt idejük átolvasni, ellenőrizni a kis írást.

Ebből lett aztán a zagyvaság.

Ha mindezt egy olvasó teszi szóvá, azt mondom, igaza van, pénzt adott érte, kéretik magyarul, érthetően fogalmazni, főként egy ilyen fontos találkozót követő napon. Ám ha egy újságíró kolléga kezd el poénkodni ezen, az bizony elgondolkodtató. Írhatnám azt is, Bocsák Miklósnak pontosan tudnia kellene, hogy este háromnegyed tizenegy körül hogyan készül egy napilap – írhatnám, de ő bizony harminc éve nem volt meccsen, így fogalma sem lehet.

Tudom én, hogy a gúnyolódó írását tulajdonképpen nem rossz szándékkal vetette papírra, alighanem a jobbító szándék vezérelte, szinte hallom, ahogy mondja: csak a hibákra szerettem volna felhívni a figyelmet. Köszönjük szépen.

Mondhatnám, spongyát rá.

Még akkor is, ha nyolcvanegy esztendős Honvéd-szurkoló édesapám, aki nyugdíjas életstílusából adódóan minden újságot végigolvas, többször is kérdezte tőlem, hogy: „Te, fiam, miért foglalkozik mindig veled ez a Bocsák?” És ebben sem volt semmi túlzás, tudniillik nem kis büszkeségemre bizonyos rendszerességgel felbukkant a nevem azokban a sporthetilapokban, ahol a jeles szerző (ő is ekképp írt rólam többször is…) éppen dolgozott. Amúgy nem szokásom kollégákkal foglalkozni, az ő munkájukat minősíteni, az olvasót nem érdekli, ha két okoskodó firkász egymásnak üzenget. Unalmas. Érdektelen.

Főként ilyenkor.

Amikor bőven van miről írni, a válogatottról, a Debrecenről, a Ferencváros sokadik válságáról. De mondok én ezen kívül is érdekes témákat Bocsák kollégának, ha nincs miről írnia: például foglalkozhatna a magyar nyelvet sárba tipró, államfőt kitiltó, saját történelmük után lázasan kutató szlovákokkal, akik már oda jutottak, hogy nem merik megrendezni a Dunaszerdahely–Slovan bajnoki labdarúgómeccset.

De én nem akarok beleszólni a sporthetilap életébe.

Bocsák kolléga arról ír, amiről csak akar.

Ám annyit megjegyeznék: óvatosan ezekkel a kioktató írásokkal, mert lapozzon csak bátran bele a saját újságjába, keresse meg a Burcsa Győzővel készült interjút, amelyben az egykori remek középpályás a következőt mondja: „Több Vasast tartok a tűzben…”

Vasas csak egy van, ezt nekem elhiheti Bocsák kolléga.

További sportsikereket!

Sinkovics Gábor